2008. január 17. (csütörtök) – Marokkó, Atlasz-hegység:

17:19:

Ma lejöttünk a műútról, és feljöttünk a hegyekbe. Teljesen off-road az út. Olyan, mint egy ifjú hajadon: Gyönyörű szép, nagyon szűk, és óriási élmény. Hihetetlen, hogy milyen helyeken laknak emberek. Találkoztunk egy híres helyi muzsikussal is; A hegy tetején egy kiskölyök műanyag furulyát fújt irdatlan hangerővel. Úgy gondoltuk, hogy Kodály szellemében mi 3 dirhámmal jutalmazzuk a teljesítményét.

Olyan helyeken járunk, hogy kilométerekre semmi, de amint megállunk pár percre azonnal ott terem 20-30 buckalakó a semmiből. Ha nem is az Atlasz, de számunkra mindenképpen a mai nap csúcspontja, hogy 2 300 méteren 20 fokos napsütésben hógolyózunk. Ez igazán különleges élmény. Próbáljátok ki 1x!

(OK! Jövőre kipróbáljuk! – Blogger)

17:45:

Gyönyörű volt az Atlasz. El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen változatos ez a táj. Kb. 7 óra alatt küzdöttük át magunkat a 100 km-es szakaszon. A két elmebeteg Angol kis Polskival indult neki a hegynek. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy lesznek képesek végig csinálni. Bár már az is csoda, hogy idáig eljutottak. Reggel a Velorexes tag is odaért a szállodához. Szerintünk az alvást erősen hanyagolja a fickó, csak gond ne legyen később e miatt.

Zagora felé tartunk, valószínűleg ma sem érünk célba. Töhy vett két doboz datolyát egy oázisban, és azóta mindannyian rajta röhögünk. Kicsit gyengye franciából (ezt már az asszony is mondta – Blogger), így félreértette az árat. Úgy tudjuk, hogy mostanra a térség leggazdagabb családja lett a datolyásé. De ha még ez nem lenne elég, akkor még annyi, hogy bár a felső sor fogyasztható, viszont alatta már az összes megrohadt. Konvoly remek ötlettel állt elő, melynek köszönhetően most készül a datolya ágyas pálinka.

23:00 körül:

Sikerült tök sötétben megérkeznünk egy kősivatagba. Az út közepén próbáltunk menni, mert ezt biztonságosabbnak ítéltük. Viszont egyszer csak a 2 kerék közé került a záróvonal, ami azért volt kellemetlen, mivel azt itt olyan fél méter magas kőkerítésből oldják meg. Sólyom barátunk úgy gondolta, hogy férfiatlan dolog lenne megjavítani a világítást, majd szól, ha már végképp nem lát. Nos, nem szólt! Végül mi nem bírtuk, és kis rábeszélés után megengedte, hogy Konvoly összerakja a maradék műszerfalat. Ennek köszönhetően meggyógyult a ködfényszórónk, és ebben az extra fényben hamar utolértük a mezőnyt. Sőt! Nem fogjátok elhinni, de le is előztük azt!

Egy ideig 3-as konvojban nyomtuk a túrát Bamakocsival és Bönbiékkel. Már 11 órája utazunk, de az a lényeg, hogy még sehol sem vagyunk. Az elmúlt szakaszon olyan másfél kilogramm ‘port’ sikerült lenyelnünk, kezdjük megszeretni. Úgy hallottuk, hogy Hollywoodban is ez okozza a legtöbb gondot, tehát jó úton haladunk a sztárság felé.

23:13:

Ahogy kiértünk a sivatagból , megvacsiztunk a csomagtartón. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük teremtőinek a ‘Ringa kolbászkrém’ létezését, amely hihetetlen gasztronómiai élményekkel ajándékozta meg csapatunk ízlelőbimbóit.

Elalvás előtt mini LAS VEGAS-szá változtattuk TATA városát, ugyanis kockán döntöttük el, hogy ki aludjon négyünk közül a ránk eső két ágyon. Konvoly és Töhy lett a két szerencsés, akik elsőként tesztelhették a világhírű ‘Quechua hálózsák’ minden kényelmét.

(Képküldés ideiglenesen szünetel a helyi technikai infrastruktúra miatt. Reméljük, csak jön valami később – Blogger)